Keresés kifejezésre
A kutya éve - 2006. november 16. 13:06
A kutya az ember legjobb barátja! Na ezen túl vagyunk. Ha a kutyáról esik szó, akkor elõször ezzel a – már-már unásig ismételt – fordulattal kell kezdeni. Most pedig rátérhetünk mindarra, ami ezzel az állattal kapcsolatban fontos. És mindarra, amit ez az állat nekünk, embereknek – és különösen magyar embereknek – jelent.
»
Nincs még a világon egy ország, melynek politikai helyzete olyan érdekes lenne, mint a Kínai Köztársaságé, azaz Tajvan szigetéé. Manapság már sokan nem is tudják, hogy a dél-kínai partok mellett fekvõ sziget 1949 óta dacolva a kommunista
Kínával, már évtizedekkel ezelõtt, Ázsia legtörekvõbb és legfejlettebb államává nõtte ki magát.
»
A miskolciak mindig is kedvelték a színházat, és szívükön viselték a magyar színjátszás sorsának alakulását. Az egykori Korona-fogadó kocsiszínjében majd a Sötétkapu melletti csizmadiaszín alkalmi színpadán fellépõ Déryné és társai oly mértékben meghódították a várost, hogy a miskolciak megrémültek, amikor 1816-ban a társulat Kassára indult vendégszereplésre: vajon visszatérnek-e a színészek? Ez a félelem adta meg a végsõ lökést ahhoz, hogy kõszínház építésébe fogjanak.
»
Ki ne ismerné a „búsképû lovagot”, aki oly eltökélten és elszántan harcol eszményeiért?
Lovagnak képzeli magát egy egyáltalán nem lovagias világban. Szánalmas figura? Nem, inkább megejtõen és esendõen rokonszenves, mint minden olyan ember, aki kitart nemes elvei mellett, még akkor is, ha ezért „széllel szemben kell zongoráznia”.
»
--------------
»
A november 10-én megjelenő válogatással kapcsolatban interjút is adott a Depeche Mode, azaz Andy Fletcher, Dave Gahan, és Martin Gore, valamint ex-kollégájuk, Alan Wilder.
»
December 30-án a budapesti Syma- csarnokban rendezik a III. kézilabdagálát.
»
Az AIDS (Acquired ImmunoDeficiency Syndrome) magyarul szerzett immunhiányos tünetegyüttes jelen ismereteink szerint gyógyíthatatlan, fertőző betegség.
»
A The Lost City a havannai éjszakában játszódik, a Fidel Castro által 1959. január 1-jén megdöntött Batista-diktatúra utolsó hónapjaiban.
»
Sápadt ajkak - 2006. november 15. 08:09
A vérvörös, világító szájfestési módok ellentettjeként a szájeltüntető ajaksminkelési módok is hódítanak. Szóval, ha Te is trendi csajszi akarsz lenni, fesd sápatagra az ajkaid, de csak ha jól áll!
»
Az Országos Műszaki Múzeum Gyűjteményeiben gőzgépek, szerszámgépek, csillagászati berendezések, földmérési-, kémiai-, fizikai műszerek találhatók. Nagy számban őriznek szórakoztató elektronikai gépeket, számítógépeket, fényképezőgépeket és háztartási eszközöket. A kiállítás területén, elkülönített részen általános- és középiskolások részére programokat és foglalkozásakat tartanak, ahol egy osztálynyi látogató kényelmesen elfér.
»
Manon, Aurore és Marie a párizsi Városháza által rendezett táncversenyre készülnek. A tét nem mindennapi: egyhónapos egzotikus álomutazást nyer majd az első helyezett csapat.
»
Will Smith kemény fából van faragva, ám van valami, amitő ő is fél. A kutyáktól.
Szerencsétlenségére most forgatott filmjében, az I'm a legend-ben partnere egy német juhász kutya.
»
Sajnos sok kutya kerül az utcára, mert a gazdik már nem akarnak gondoskodni róluk. Szerencsére sok gazdátlan kutya kerül a menhelyek segítségével gazdára, de nem minden árva olyan szerencsés, hogy új otthonra leljen.
»
Az after-party a techno, rave, house-partik, a diszkók utáni buli elnevezése. Nyugaton már évek óta szerveznek olyan bulikat, amelyek a diszkók zárása után kezdődnek és másnap délig, kora délutánig tartanak.
»
Élj tovább! - 2006. november 14. 12:04
Az emberi test ideális hőmérséklete 37 Celsius fok. Legalábbis így hittük eddig. Egy új tanulmány szerint azonban a 36,5 C fok jobb hatással van az élettartamra. A kísérleti alanyok egerek voltak.
»
Tyra Banks Noami Campbell után a második legismertebb színesbőrű szupremodell. Megannyi cím és díj birtokosa, kőkemény üzletasszony, médiaszemélyiség és még mi nem.
»
Karl Lagerfeld és Stella McCartney mögé a Viktor&Rolf holland luxus divattervezőpáros is besorakozott. Ugyanis már a mostani szezonban kaphatók a svéd konfekció-divatcég üzleteiben a H&M-nek tervezte ruháik.
»
A Club Mirror bulihely Szihalomban, Heves megyében található, Egertől kb. 20 km távolságra, Mezőkövesd és Füzesabony között helyezkedik el. 2002. szeptember 13-án nyílt meg a club, Club Mirror névvel.
»
Belgiumot évente 6 millióan keresik fel. Fővárosa Brüsszel, az ország közepén helyezkedik el. Egyike a világ néhány olyan fővárosának, ahol két hivatalos nyelv van bejegyezve. A város jelképe a Manneken Pis, egy pisilő kisfiút ábrázoló szobor. Nem tudjuk honnan származik, talán valamikor csak egy egyszerű kutat díszített, ahonnan a középkorban a város lakossága a vizet vette.
»