Bejelentkezés:
Regisztráció:
Népszerűek a BKV hajók
2012. július 04. 11:15 - Zsiráf Portál
A minap adtunk hírt arról, hogy a BKV által indított hajójáratokat mennyien vették igénybe már az első nap során is, népszerűsége pedig azóta is töretlen.A nagy sikerre való tekintettel Budapest főpolgármestere, Tarlós István felkérte Vitézy Dávidot, a BKK vezérigazgatóját, hogy tegyék lehetővé azt, hogy minden vállalkozókedvű utas kipróbálhassa az új hajójáratokat és a fedélzetükre léphessen. A BKK ennek érdekében úgy döntött, hogy a D12-es járat nem csak csúcsidőben, hanem napközben is közlekedik majd, 30-40 perces időközönként a Duna belvárosi szakaszán.
"A Nemzet Fővárosa" program keretében életre hívott hajózási projekt széles körben mutat pozitív visszajelzést, a fővárosiak örömmel veszik igénybe az új lehetőséget, ami hosszútávon a vízi közlekedés újbóli fellendítését eredményezheti. Hogy a jelenlegi járatsűrítések meddig és milyen formában maradnak fenn, arról a későbbiekben születik majd döntés, de azzal senki sem szállhat vitába, a nyári kánikulában sokkal jól esőbb érzés a Dunán ringatózva eljutni úticélunkra, mint egy zárt, szaunának beillő buszon zötykölődni. Aki teheti, ne hagyja ki!
Ezt olvastad már?
Változnak a helyesírás szabályai
Hamarosan elkészül az új helyesírási szabálykönyv, amely több érdekes változtatással is kedveskedik majd a magyar embereknek. tovább »
Örökre elszállt a kismadár
Negyvenhét éves korában elhunyt Bódi László, ismertebb nevé Cipő, a népszerű Republic zenekar frontembere. A korábban szívgondokkal korházba került énekes majd egy hónapig feküdt kómában. tovább »
Példaképek márpedig kellenek!
Mit ér a világ példaképek nélkül? Hová tűntek azok, kiket követni lehet? Az 1848-49-es Szabadságharc fő harcosai, akik összetartásra és egymás elfogadására ösztökölték népünket. Ők akik feláldozták értünk életüket. tovább »






