Körösszakálon is működésbe helyezik a biomasszát felhasználó kazánokat és így már nem csak Bedőn használják fűtésre az alternatív energiát, hanem itt is.
Bár a Yamato Mannequin vállalat próbababái eddig is tartalmaztak biomasszát, a cég vezetői úgy gondolták, hogy érdemes lenne növelni a dózist.
Minél több tejet iszunk, annál jobb az agyunk teljesítőképessége.
Megérkezett a valódi hideg és ezzel hízni is kezdtek a tavak jégpáncéljai. Így munkához lehet látni a nádarató gépekkel. Egy évben legalább 200 ha mennyiségű nádast kellene...
A jelenlegi világ még a következő jégkorszak megérkezésének az ideje is bizonytalan ezt állapították meg a tudósok.
Az elmúlt időben új törekvések indultak az szél energia nagyobb mértékű felhasználására. Erre nagyon jó példa, a Windmade.
A Bécsi Karácsonyi Vásár egész Európában híres, minden évben látogatók százai utaznak el az adventi várakozás közepette, hogy meglepetéseket vásároljanak az ismerőseinek és...
Szeretnék növelni a Kínai hagyományos energiaforrások termelőkapacitását és ennek figyelemmel követésére egy centrális struktúrát hoznak létre.
Világ ranglistán a 67., Közép-Európában pedig az első helyen szerepel a Szegedi Tudományegyetem a világ 178 felsőoktatási intézményét a környezetvédelem szempontjából rangsoroló...
Ha a festék valóban működik, nem lesz szükségünk háztetőkön elhelyezni napelemekre, ehelyett elég lesz befesteni az épületeink külső felületét az új ?napfestékkel?.
Szerencsére egyre többen vannak, akik felismerték: nem kerül túl sok energiába, hogy a háztartásban felgyülemlett szemetet szelektálva gyűjtsék. Kevesebben vannak egyelőre azok, akik...