A címvédés kapujában
Közel ötórás és ötszettes csatában Novak Djokovics legyőzte Andy Murray-t az Australian Open férfi egyesének második elődöntőjében. Ez azt jelenti, hogy a szerbet már csak egy ember akadályozhatja meg a címvédésben. Az ellenfél neve: Rafael Nadal.
Az első szettben Murray-ék rögtön belecsaptak a levesbe. Djokovics kínlódott, nemigen kapta el a fonalat, kezdeti adogatásait csak nehézkesen tudta hozni. Mégis elsőként a skót rivális játéka inogott meg igazán, amelynek köszönhetően a világelső elvette Murray szerváját. Az előnyt meg is tartotta a játszma végéig, 6:3-ra megnyerve azt.
A második felvonás hasonló eseményeket hozott, a forgatókönyv azonban más-más szerepet osztott a versenyzőkre: Djokovics bekezdett, az előny viszont Murray-nél volt hamarabb. A szerb nem tudta hatékonyan semlegesíteni a brit fenegyerek játékát, aki magabiztosan, egy brék előnnyel hozta egyenlőre a szettarányt.
Djokovicsot láthatóan megfogta ez a játékrész, ennek ellenére parázs csatára kényszerítette Murray-t. Repültek az ászok, ide-oda hajlott a mérleg nyelve a két játékos között. A sors végül úgy hozta, hogy igazságosan, tiebreakben kellett eldőlnie ennek a végletekig kiegyenlített játszmának. A szerb kettőshibája után Murray minibreaket szerzett, majd 5-3 után három szettlabdához jutott. Színvonalas védekezéssel a másodikat értékesítette is, ezzel 2-1-re fordítani tudott.
Az ember úgy gondolta, hogy a brit világranglista-4. innen már behúzza a meccset. Azonban Djokovics megemberelte magát, és rögtön 4:0-ra elhúzott. Innen nem volt visszaút, Murray 6:1-re, fikarcnyi esély nélkül bukta el a negyedik játszmát. Következhetett a mindent eldöntő ötödik játékrész.
A végső menet aztán igazi drámai csatát hozott. Djokovics igen hamar elvette Murray adogatójátékát, amit sokáig tartani is tudott. 5:2-nél úgy tűnt, minden eldől, ám a brit nem adta fel: káprázatos akaraterőről tanúbizonyságot téve egészen 5:5-ig kapaszkodott vissza. Djokovicsnak viszont helyén volt a szíve, bréklabdát hárítva, első meccslabdáját értékesítve 7:5-ös utolsó szettel lőtte be magát a döntőbe.
Novak Djokovics ellenfele a tegnap szintén győztes Rafael Nadal lesz, így már csak ő akadályozhatja meg a szerb játékos ausztrál címvédését.
Australian Open, férfi egyes elődöntő
Djokovics (szerb, 1.) – Murray (brit, 4.) 6:3, 3:6, 6:7, 6:1, 7:5