Kölyöknyomozók
Ki ne ismerné Sherlock Holmes-t, a zseniális detektívet, és annak hű társát, doktor Watson-t? Elképzeltétek már őket valaha gyerekként? A Sherlock Holmes nevében két kisfiú története, akik épp úgy erednek egy titokzatos rejtély nyomába, mint az előbb említett két lángész.
Kellemes meglepetés volt a film, nem gondoltam volna, hogy ennyire a szívemhez fog nőni. Minden megvolt benne, ami a sikerhez kell, könnyen megszerethető karakterek, egy izgalmas sztori, és nem kevés humor, na meg az én személyes kedvencem, egy kis varázslat. A fiúk kiválasztása telitalálat volt, Szénási Kristóf, mint komoly és eltökélt Holmes, Ungvár Ádám pedig csapzott frizurájával, esetlen mozdulataival a tipikus lúzer kiskölyök benyomását keltette, aki ugyanakkor hűséges barát, és igenis van sütnivalója, ha hagyják, hogy ezt meg is mutassa. Nekem ő volt a legszimpatikusabb. Kugler Nikolett Ádler Icaként nekem néha sok volt, de mindenképp kellett a duóhoz, valahogy kiegészítette őket. Ahogy haladt előre a sztori, egyre jobban megkedveltem a figurákat, és sikerült előcsalogatniuk belőlem a gyerekkori emlékeket, amikor még sok minden olyan titokzatosnak tűnt és hihetetlenül veszélyesnek, amikor egy nagy kaland volt az élet. Ami számomra nagy meglepetéssel szolgált, hogy beletették azt a kis mágiát, amit az előbb említettem. Nem is hittem volna, hogy egyszer egy magyar filmben ilyen profin kivitelezett jeleneteket fogok látni, mintha egy mesekönyv kelt volna életre. A zene szintén nagyon szép, egyszerűen élvezet volt hallgatni a néhol felcsendülő hegedűszót, és a stáblistában elhangzó pörgős kis betétdalt.
Remélem még sok ilyen magyar alkotás fog születni, ami kortól függetlenül bárkit képes elbűvölni. Engem legalábbis sikerült megfognia, nem is kicsit.